Az önkormányzati választások miatt vesz fel a város milliárdos hitelt?

Süle Zsolt, a Jobbik önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót a város több mint egymilliárd forintos hitelfelvétele kapcsán.

A jobbikos képviselő elmondta, a korábbi nyilatkozatokkal szemben nem csak a TOP-os projektek megvalósításához van szüksége a városnak hitelfelvételre.

Mint ismeretes, a fideszes képviselők döntést hoztak arról, hogy 1,1 milliárd forint hitelt vesz fel az önkormányzat, beruházásokhoz szükséges forrás biztosításához. Süle Zsolt ezzel kapcsolatban Unger Tamás korábbi nyilatkozatát idézte, mely szerint azért van szükség a hitelfelvételre, hogy a TOP-os projektek meg tudjanak valósulni. – Mostanra fény derült arra, hogy alpolgármester úr szavaival szemben a hitelszerződésben szereplő tizenhárom projektből ötnek semmi köze sincs a TOP-os projektekhez, ezek költsége pedig megközelítőleg 300 millió forint.  

Ezek:  

          -     Elektromos töltőállomás létesítés  :            10,048 millió forint

           -     Korvin utca felújítás                          :                   55,821 millió forint

           -     Esterházy kastély, kerítés, kapuzat :          102,320 millió forint

           -     Bükkfürdői panzió felújítás               :                70 millió forint

           -     Hatodik utcai járdafelújítás               :           30 millió forint   

(Érdekesség, hogy ezek közül mind a Korvin utcai felújításra, mind az Esterházy kastély kerítésének, kapuzatának helyreállítására már kapott központi költségvetési forrásokból támogatást a város…)                                                           

További 3-4 olyan projekt van, amelyre hitelt vesznek fel és amelyek kapcsolódnak ugyan a TOP-os projektekhez, ám azok hitelfelvétel nélkül is biztonsággal megvalósíthatók lennének. Sőt ezek közül az egyik, a Huszár lakótelepi orvosi rendelő megújítása már megvalósult.  Itt a hitelből parkolókat újítanak fel és rendezik a rendelő környezetét – mondta el a jobbikos önkormányzati képviselő. Hozzátéve, összesen így mintegy 600 millió forintot fordítanának az 1,1 milliárdos hitelből olyan célokra, amelyek nélkül is megvalósulnának a TOP-os pályázatok. 

Tehát egyértelműen megdőlt az a magyarázat, amivel többször is szolgált a városvezetés és Unger alpolgármester úr is, hogy azért kell ekkora hitel, hogy ne hagyjuk veszni a TOP-os pénzeket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a város nem kényszerülne  ekkora brutális méretű hitel felvételére!

Süle Zsolt szerint azért akar az önkormányzat mégis ekkora összegű hitelt felvenni, hogy ezeket – az egyébként általa is szükségesnek tartott - beruházásokat még a jövő évi önkormányzati választásokig meg tudják valósítani, politikai haszonszerzés reményében. Szerinte néhány év alatt saját erőből is teljesíthetők lennének ezek a fejlesztések. Hiszen ezeknél a projekteknél semmiféle határidő nincs megszabva a megvalósulásra. Így a várost és lakóit meg lehetne kímélni egy rendkívül kockázatos hitelfelvételtől. Azonban a fideszes városvezetők ezt mégis megteszik, hiszen érzik, hogy az elmúlt években rendkívül gyenge teljesítményt nyújtottak, amire most az EU-s forrásokból és hitelekből akarnak gyorsan szépségtapaszt. 

Az önkormányzati képviselő komoly kockázatokról is beszélt a hitelfelvétel kapcsán. 

Kiemelte, hogy a veszélyekről senki sem beszél, vagy csak nagyon marginálisan említik meg, illetve próbálják elbagatelizálni. 

A jelenlegi kamatszinttel számolva durván 106 millió forintot kell visszafizetni évente a városnak. Rendkívül nagy a veszélye annak, hogy a mostani  alacsony kamatszint a következő években emelkedni fog, amely magával hozza a törlesztőrészletek jelentős emelkedését is.  Így, csupán egy százalékpontos kamatemelkedés, kb. 10 millió forint többlet terhet jelent ezen hitelszerződés esetén. 

Szerinte az évi  több mint százmilliós törlesztőrészlet fizetése mellett a saját erőből történő beruházásokra elképzelhető, hogy nem is jutna forrás, vagy csak nagyon kevés pénz állna rendelkezésre.  Példaként említette a 2017-es esztendőt amikor az új, induló  fejlesztésekre csak 70 millió forint jutott. Egy pesszimista forgatókönyv megvalósulása esetén, az eddig önerőből finanszírozott (pl. az amúgy rendkívül csekély számú járda felújítások) fejlesztések teljesen leállhatnak Pápán. 

További kockázatot lát a város  gyengécske gazdasági erejében, hiszen egy esetleges gazdasági visszaesés, vagy egy nagyobb cég fizetésképtelensége miatt komoly adóbevételektől esne el a város. Igy szerinte a lakosság további megsarcolása következne, bármelyik kockázati tényező megvalósulása esetén. 

Ilyen a hazánkban most kialakuló sertéspiaci válság. Már most érezteti hatását a sertéspestis, hiszen a húsiparnál tömeges elbocsájtások történtek és a termelés csökkenésérő érkeznek a hírek. Mi történik, ha ne adj Isten megismétlődik a következő 15 évben valamikor a húsgyárral az, ami az elmúlt évtizedekben többször is, és nem tudja teljesíteni az adófizetési kötelezettségeit a város irányában?

Egyetlen lehetőség maradna a város vezetősége előtt: az újbóli adóemelés. Ezt pedig  (a fideszes városvezetők kivételével, akik már megtették az elmúlt években) nem akarhatjuk! 

Süle Zsolt sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy további egymilliárdos hitelfelvételről lehet hallani, amely szerinte olyan adósságspirálba vezetné az önkormányzatot, melyből  rendkívül nehezen lehetne kijutni. A képviselő szerint, központi kormányzati forrás bevonása jelentene megoldást a kialakult helyzetre. Hiszen a TOP-os pályázatok kapcsán mind az elhúzódó elbírálásért mind az elhúzódó megvalósulásért a már több mint nyolc éve regnáló kormánypártok és azok által felügyelt szervek a felelősek. Igy nem elfogadható  a lakosságra hárítani azokat a jelentős plusz költségeket, amelyek a hitelfelvétellel együtt járnak.